Ismerje meg a kerítés kapu méreteket!

Ismerje meg a kerítés kapu méreteket!

Ismerje meg a kerítés kapu méreteket!

 
Noha előzetesen talán Ön sem gondolná, a kerítés kapu méretek bizony nagyban meghatározzák az ingatlan területére történő belépés komfortját. Éppen ezért megannyi tényezőt figyelembe kell venni a bejáratok kialakítása során, a felhasznált anyagoktól kezdve egészen a nyitórendszer típusáig bezárólag.

Azonban míg a burkolat cseréje akár könnyedén kivitelezhető utólag is, ha a méretek kiszámításakor nem vagyunk kellően körültekintők, akkor azt később korrigálni már nagyon nehézkes. Emiatt kardinális kérdés a precíz tervezés, így ezt a feladatot mindenképpen bízzuk tapasztalt hozzáértőkre. Ez azért is lényeges, mert a szakemberek tökéletesen tisztában vannak az esetleges buktatókkal is. Ugyanakkor annak érdekében, hogy Ön végül maximálisan elégedett legyen az elkészült bejárókkal, ahhoz feltétlenül szerencsés a kerítés kapu méretek beható ismerete. Ez azért sem elhanyagolható, mert a megvalósítás során az egyéni igényekre minden esetben nagy hangsúlyt kell fektetni, természetesen a rendelkezésre álló lehetőségekhez mérten.

Ügyeljünk a törvényi előírásokra és az esztétikumra

Noha bizonyos esetekben jó ötletnek tűnik egy olyan magas kerítés, ami teljes mértékben megakadályozza a belátást, valójában óriási hiba önállóan határozni a méretekről. Azt ugyanis előírásokkal szabályozzák, így első lépésként az építési hatóságtól kérjük ki az ide vonatkozó információkat. Ezt még az előkészületi fázis megkezdése előtt tanácsos megtenni, mert akár a már teljesen felépített konstrukció kerül bontásra, akár a tervezést kezdhetjük elölről, az mindenképpen jelentős veszteséget jelent majd.
Általánosságban elmondható, hogy a 180 centiméteres magasságot nem érdemes átlépni. Erre sokszor az önkormányzati szabályozások sem adnak lehetőséget, de emellett a funkcionalitást tekintve sincs szükség ennél nagyobb megoldásra. Ugyanakkor megeshet, hogy a kerítés kapu méretek kapcsán már más paragrafusokra is figyelni kell. Ezek kialakításánál ráadásul a hely adottságait és a felhasznált anyagokat is figyelembe kell venni. Ez egyfelől a szerelhetőség, másrészt pedig a stabilitás miatt kardinális kérdés. Tudniillik egy nagyobb vihar, vagy egy erősebb széllöket komoly károkat okozhat a szerkezetben és ez akár balesetveszélyes állapotot is előidézhet. Ugyancsak érdemes alaposan áttekinteni, hogy milyen típusok közül választhatunk. A környezettől és az igényektől függően a tolókapu sokszor bölcsebb választás, mint egy kétszárnyú konstrukció, de ezt a kérdést nagyon sok minden befolyásolja.

Kerítés kapu méretek – törekedjünk a kényelemre

Gépkocsibehajtó esetében amennyire lehetséges, próbáljunk meg már a tervezéskor nagyobb távlatokban gondolkozni. Lehetséges, hogy adott pillanatban csak egy kisebb, városi autóval rendelkezünk. Azonban könnyen megeshet, miszerint a következő években szeretnénk például egy nagyobb terepjárót is vásárolni. Ugyancsak tartsuk szem előtt, hogy milyen gyakran fordul elő áruszállítás, aminek során egy teherautónak is kényelmesen be kell tudni jutnia az udvarunkba. Amennyiben ez utóbbi tényező elhanyagolható, akkor is érdemes úgy kalkulálni, miszerint legalább 320-340 centiméter szélessége legyen a bejárónak. Egy robosztus városi terepjáró esetében ez nagyjából azt jelenti, hogy 45-50 centiméter hely marad a tükrök és a kapu közt, ami még a rutintalanabb sofőröknek is elegendő. Ráadásul egy ekkora bejárón a legtöbb platós teherautó is befér, így a rakodás is kivitelezhető.
Személykapunál szintén az alapján végezzük el a számításokat, hogy hosszú távon is biztosan komfortos legyen annak használata. Ilyenkor gondoljunk arra is, miszerint biciklit, motort, vagy épp babakocsit tolva is kényelmesen be kell jutnunk, ezért semmiképp se vegyük túl keskenyre a kialakítást. Általánosságban elfogadott a 110 centiméteres szélesség. Ez a távolság még akkor is elegendő, ha a plusz burkolat elvesz ebből. Ugyanakkor ahhoz, hogy végül biztosan elégedettek legyünk, a kerítés kapu méretek megválasztásakor mindig vegyük figyelembe az egyedi igényeinket. A tervezést pedig bízzuk profi szakemberekre, így garantálva a tökéletes eredményt.