Beltéri ajtó felújítás – a legfontosabb tudnivalók

Beltéri ajtó felújítás – a legfontosabb tudnivalók

Beltéri ajtó felújítás – a legfontosabb tudnivalók

 

Otthonunk összképét jelentősen befolyásolják a nyílászárók állapotai is, így időszakosan a beltéri ajtó felújítás egy elkerülhetetlen feladat. Természetesen dönthetünk úgy is, hogy inkább lecseréljük ezeket, ám néhány szempontot feltétlenül mérlegeljünk, mielőtt belevágnánk a munkálatokba. Egyrészt egy átlagos lakásban akár 5-10 bejáró is lehet, ilyenkor pedig nagyon komoly összeget felemészthet, mire mindegyiknél újat veszünk.

Cserélni viszont egyben érdemes, hiszen aránylag nagy felfordulással jár a dolog. Míg a beltéri ajtó felújítás a saját tempónkban végezhető, addig itt külsős szakemberekre lehet szükség, így hozzájuk kell igazodnunk időben és anyagiakban egyaránt. Ami pedig az utóbbi tényezőt illeti, bizony a beltéri ajtó felújítás sokkal költséghatékonyabb alternatívát jelent, ezt is feltétlenül tartsuk szem előtt. A biztos siker érdekében ugyanakkor nagyon körültekintően kell eljárnunk és precízen meg kell terveznünk minden egyes lépést és nem érdemes megfeledkezni a kilincs javítás, vagy csere fontosságáról sem.

A beltéri ajtó felújítás mindig az állapotfelméréssel kezdődjön

A nyílászárók renoválását illetően az egyik leggyakoribb hiba, hogy elmarad a részletes átvizsgálás és olyan darabok helyrehozatalába is belefognak, amelyik már szerkezetileg alkalmatlan a további használatra. Műanyag kivitelek esetén egyébként sem nagyon érdemes házilag belefogni a komolyabb javításokba, csak ha már kellő tapasztalattal rendelkezünk.

Ilyenkor ugyanis a beltéri ajtó felújítás komolyabb szerelési munkálatokkal járhat, ráadásul a műanyag felület esetében nagyon meg kell gondolni, milyen anyagokkal dolgozunk, hiszen a hagyományos festékek például nem tapadnak meg rendesen. A legkönnyebb dolgunk a valódi fából készült nyílászárók vonatkozásában van, ilyenkor csak azt kell megnéznünk, szerkezetileg ép-e, nincs megvetemedve, no és persze azt is vizsgáljuk, nem kezdte-e ki szú, ha pedig mégis, akkor milyen mértékű a károsodás. Ne felejtsük el, miszerint a beltéri ajtó felújítás csak akkor lehet hosszú távon is eredményes, ha megfelelő állapotban van az alap.

Így történjen a beltéri ajtó festése lazúrozása

Mielőtt belevágnánk a munkába, szerezzünk be minden szükséges eszközt és anyagot, mert kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor a folyamat közepén kell festékboltba szaladgálnunk. Készüljünk fel arra is, hogy a beltéri ajtó felújítás egy aránylag hosszadalmas folyamat, ami több lépésből áll, különösképp, ha több darabot csinálunk párhuzamosan. Elsőként mindig a régi rétegek eltávolításával kell kezdenünk. Ezt szerencsés esetben – azaz sík felületű ajtóknál – géppel is elvégezhetjük, egyéb esetben kézi csiszolásra lesz szükség, ami jóval lassabb.

Ezután távolítsuk el a port és a zsírt. Ha ezzel megvagyunk, akkor következhet a beltéri ajtó festése lazúrozása. Ugyan csábító gondolat lehet, hogy kihagyjuk az alapozást, ám hosszú távon ezzel biztosan nem járunk jól. A megfelelő tapadás és a tartósság csak alapozással érhető el, ezért erre fektessünk kiemelt hangsúlyt. A festék kiválasztásával érdemes megvárni ezt a pillanatot, hiszen a lazúr csak akkor lesz mutatós, ha hibátlan a fa erezete. Ellenkező esetben válaszunk olyan anyagot, ami teljes egészében fed.

Hogyan válasszunk a beltéri ajtó festék színek közül?

Utóbbi esetben komoly fejtörést okozhat a beltéri ajtó felújítás, hiszen olykor nem is egyszerű meghatározni, milyen árnyalatokkal járnánk a legjobban. A választék ugyanis óriási és a beltéri ajtó festék színek szinte egytől-egyig káprázatosak. A döntésünk meghozatalánál többféleképpen is eljárhatunk. Maradhatunk a klasszikus megoldásnál és letehetjük voksunkat a fehér szín mellett.

Ennek legfőbb előnye, hogy rendkívül egyszerűen javítható, ám arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ez koszolódik a legkönnyebben. Emiatt a beltéri ajtó felújítás során inkább kerüljük a matt változatokat és maradjunk a lazúrozásnál, hiszen azt pár mozdulattal lemoshatjuk szükség esetén. Ugyancsak hatásos módszer, ha a berendezéshez, illetve a falfelület tónusához választunk festékszínt. Természetesen ilyenkor ügyelni kell a megfelelő egyensúly elérésére és szem előtt kell tartani a későbbi javíthatóságot is. Amennyiben bizonytalanok lennénk a beltéri ajtó felújítás során, feltétlenül kérjük ki egy tapasztalt szakértő útmutatását.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás