Központi zár javítása a helyszínen

Központi zár javítása a helyszínen

Központi zár javítása a helyszínen

 

A zsúfolt plázaparkolóban nem könnyű megtalálni a saját autónkat. Kezdetben vicces lehet, de ha több percnyi bolyongás után sem találjuk, akkor már elég idegesítő. Pedig az ilyen gyakran előfordul. Kissé nehéz tájékozódni egy olyan környezetben, ahol minden ugyanolyan. Viszont elég egy gombnyomás és a távolból máris felsejlik az ismerős hang: pity-pity. Elég, ha követjük a központi zár pittyenését és ennek nyomán könnyen megtalálhatjuk a verdát.

De mi van akkor, ha a sokadik gombnyomásra sincs pity-pity…?

Ekkor kezdhetünk aggódni, mert meglehet, hogy pont akkor mondott csütörtököt a központi zár. A legtöbb esetben eszünkbe sem jutna, hogy még ez is el tud romlani, pedig nem kell hozzá külső beavatkozás, egyszerűen csak valami meghibásodik és megeshet, hogy ki sem tudjuk nyitni az autót. Kevés rá az esély, hogy ott helyben sajátkezűleg megoldjuk a problémát.

Megeshet, hogy lemerül az elem a távvezérlőben, ami a kisebbik gondok közé tartozik. Ha nincs is nálunk, gyorsan elszaladhatunk venni egyet. Tehát az elemcsere gyorsan és szinte bárhol megoldható.

Autózár nyitás

De mi a teendő, hogyha a központi zár meghibásodik?

A legtöbb esetben a távirányítóval szokott probléma lenni. Egy elemcsere még nem jelent mindenre megoldást. Ha lemerült a kocsi akkumulátora, akkor a központi zár sem fog működni. Semmiképp sem szabad ilyen esetben valamilyen drasztikus módszerrel megpróbálni kinyitni az autó ajtaját, mert könnyen kárt tehetünk benne.

Érdemes inkább szakembert hívni, aki garantálja a sérülésmentes autónyitást.

A központi zár árak sem olyan vészesen magasak, ezért nem kell megijednünk, ha esetleg egy új rendszer beszerelésére lesz szükség. Olyan is megtörténhet, hogy a távirányító egyszerűen „amnéziás“ lesz. Nem bocsátja ki azt a jelet, ami kinyitja a központi zárat. Ilyenkor egy számítógépes program segítségével ismét össze lehet ismertetni a távirányítóval a központi zár.

Gyakorlatilag egyszerű újraprogramozásról van szó. Ez akkor is kivitelezhető, hogyha a távirányító végleg tönkrement, vagy ha netán elhagytuk. Egy új vezérlőt is be lehet programozni, hogy nyissa a régi zárat. Rengeteg hoax kering az interneten a központi zárakkal kapcsolatban.

Központi zár

Az egyik legnépszerűbb a mobilos módszer, miszerint telefonnal ki lehet nyitni az autót

Számos teszt bebizonyította, hogy ez egyszerűen képtelenség. A központi zár kinyitásához pontosan 433 MHz-es frekvenciára van szükség. Tehát, ha felhívünk valakit, aki a vonal túlsóvégén és megkérjük, hogy kezdje el nyomogatni a gombokat, amikor közel tartjuk a telefont az autóhoz, az így soha az életben nem fog kinyílni. A telefon ugyanis nem viszi át a rádiójeleket.

Viszont a telefonos segítséget nem kell elfelejteni. Ha autónyitásra nem is alkalmas, viszont használhatjuk arra, amire feltalálták. Hívjunk telefonon segítséget a beragadt központi zárhoz. Nagy valószínűséggel az autót el sem kell szállítani a kinyitáshoz, mivel ezt a műveletet már a helyszínen el lehet végezni. Telefonon keresztül vázoljuk az adott helyzetet a szakembernek, aki így felkészülten fog érkezni.

 

Tartalomjegyzék