Milyen kulcs fajták léteznek?

Milyen kulcs fajták léteznek?

Milyen kulcs fajták léteznek?

 

Mostani cikkünkben az alapvető kulcs fajták áttekintését végezzük el, hiszen a piacon rengeteg féle változat érhető el, egyes típusok speciális igényekre szabva. Amíg régebben, pár évtizede szinte minden kulcs hasonlóan nézett ki, addig napjainkban olyan kifejezésekkel találkozhatunk, mint a fúrt kulcs, a kódszám vagy a műszaki kulcsmásolás elleni védelem. Ezek a tulajdonságok pedig befolyásolják a kulcsmásolás árait is, nem mindegy, hogy egy hagyományos, fogazott kulcs vagy speciális kulcstípusok másolatait szeretnénk elkészíteni.

Milyen kulcs fajták léteznek?

Ha nagyon messziről közelítenénk meg a témakört, akkor első lépésben olyan különbségeket is tehetnénk, mint lakat, páncélszekrény vagy ajtókulcsok. Mi most éppen ezért maradunk ez utóbbiak vizsgálatánál. Alapvető különbség van a hagyományosnak tekinthető, fogazott, valamint a fúrt kulcstípusok között. Az előbbivel már biztosan találkozott, a fogazott kulcs jellegzetessége, hogy egy fűrészre emlékeztet. A szárán elhelyezkedő fogaknak köszönhetően és remekül képesek kiszakítani például egy nadrágzsebet.

Viszonylag elterjedt kulcs fajtáknak számítanak, két további csoportra oszthatók aszerint, hogy csak egy oldalt vagy kétoldalt fogazott fajtákról beszélünk. Ez utóbbinak előnye, hogy lefelé és felfelé is elhelyezhetjük a kulcslyukba. Az egyoldalas típusok esetén csak egyféle pozícióban tudjuk ezt megtenni.

A fúrt, más nevükön lapon mart kulcsok esetében fogazatról nem beszélhetünk, a kulcs szárán egy úgynevezett hosszanti marás található, mint például sok gépkocsi slusszkulcsán. Szintén mindkét oldala passzol a zárba, így nem számít, hogyan dugja be. Ezek is két nagyobb csoportra oszthatók fel, ilyenek az egysoros, illetve a kétsoros kivitelben készült darabok.

kulcstípusok

Milyen biztonsági lehetőségek vannak a kulcs fajták kapcsán?

A kódszám vagy biztonsági kártya a kulcsmásolást igyekszik megnehezíteni, hogy illetéktelenek ne tudják másolni. Kódszám minden ilyet típusú kulcshoz tartozik és a másolat nem magáról a kulcsról, hanem kódszám alapján készül. Így egy másolat elkészítéséhez az eredeti darabra nem is feltétlen van szükség. A biztonsági kártya esetén pedig csak ennek a bemutatásával lehet másolatot igényelni, kizárva azt, hogy illetéktelenek meg tudják ezt tenni. Ezek a kulcsfajták általában nagyobb védelmet nyújtanak, például finomnyitás ellen is.

Meg kell még említeni a jogi és műszaki védelmet is. Az előbbi egy szabadalmi kérdés, ami azt garantálja a jogi védelem jogosultjának, hogy más gyártók ne tudjanak ugyanolyan kulcsot készíteni. A műszaki védelem pedig a kulcs tulajdonosának biztosít magas szintű védelmet azáltal, hogy az ilyen kulcs fajták hagyományos kulcsmásoló gépekkel nem másolhatók.

Hogyan alakulnak a kulcsmásolás árai?

A hagyományos fogazott kulcsnak is további típusai lehetnek, azonban jellemzően ezek a leegyszerűbben, így a legolcsóbban másolható kulcs fajták. A lapon mart típusok másolásáért sok esetben kétszer – háromszor magasabb árat kérnek. A kódkártyás kulcsok másolása a legdrágább, ráadásul az üzletek komolyan is veszik az előírások betartását és előfordulhat, hogy a másolásra napokat is várni kell.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás