Autóriasztó beszerelés: miért éri meg szakemberre bízni?

Autóriasztó beszerelés: miért éri meg szakemberre bízni?

Autóriasztó beszerelés: miért éri meg szakemberre bízni?

 

Hazánkban évente 300-nál is több gépjárműlopás történik, az ezzel járó kellemetlenségek pedig még mindig egy autóriasztó segítségével kerülhetők el a legkönnyebben. Ugyan azt gondolhatnánk, az igazán profi bűnözőket egy ilyen eszköz nem téríti el, valójában gyakorta épp elegendő plusz munkát jelent a hatástalanítása ahhoz, hogy a tolvajok inkább odébbálljanak.

Azt is érdemes szem előtt tartanunk, miszerint az elkövetők nagy része amatőr, akik az első felmerülő nehézségnél feladják a próbálkozást. Egy autóriasztó tehát nagyon is jó szolgálatot tehet, ám célját csak akkor érheti el, ha a megfelelő modell mellet tesszük le a voksunkat és a beszerelés teljes mértékben szakszerűen történik. Amennyiben gépjárművünket már egy meglévő egységgel együtt vásároltuk, akkor se dőljünk hátra, hiszen megeshet, miszerint annak működése már nem hibamentes.

Ilyenkor minél előbb vigyük el el szakszervizbe a kocsit, ahol az autóriasztó minden lényeges komponensét átvizsgálják. Ezt időről időre egyébként is célszerű megtennünk, hiszen csak így lehetünk teljesen nyugodtak afelől, hogy a szerkezet tökéletesen ellátja feladatát. Emellett az is előfordulhat, hogy egy teljesen új rendszer kiépítése válik szükségessé.

Milyen szempontok alapján válasszunk az autóriasztó kínálatból?

Amíg személyesen nem érint minket a kérdés, a legtöbben el sem tudjuk képzelni, hány különböző fajtájú megoldás érhető ma el a piacon. Több tucat gyártó kínál árban és felépítésben is jelentősen eltérő szerkezeteket, amik közt bizony nem egyszerű eligazodni, főképp kellő tapasztalat hiányában.

Ezért aztán aranyszabály, miszerint az autóriasztó kiválasztását minden esetben érdemes szakemberre bízni, hiszen csak így érhető el végül a kívánt eredmény. Különösképp helytálló ez a megállapítás a gyári rendszerek esetében. Tudniillik ezek birtokában hajlamosak lehetünk azt gondolni, járművünk a lehető legnagyobb biztonságban van, ám gyakorta ennek épp az ellenkezője igaz. Ugyanis a gyártó többnyire minden modellszériába ugyanazt a megoldást építi be, így megkönnyítve a tolvajok dolgát. Hiszen az elkövetők már a típus alapján beazonosítják az autóriasztó fajtáját, ezáltal annak hatástalanítása akár másodpercek alatt is kivitelezhetővé válik.

Ennek tükrében a gyári rendszereket mihamarább érdemes cseréltetni, főképp, ha egy régebbi modellről van szó. Vásárláskor kiemelt figyelmet kell fordítani a jármű értékére, felépítésére, de egy sor olyan tényezőre is, amire laikusként nem is gondolnánk. Ahhoz, hogy a biztosan ne lőjünk mellé választásunkkal, nagy tapasztalat szükségeltetik, így ha ezzel nem rendelkezünk, feltétlenül bízzuk hozzáértőkre a döntést.

Az autóriasztó beszerelés nagyfokú körültekintést igényel

Különösképp igaz ez a megállapítás az eszköz telepítésére. Jó okkal specializálódnak cégek kifejezetten erre a feladatra, ugyanis az autóriasztó beszerelés egy rendkívül komplex folyamat, aminek során a legkisebb hiba is a rendszer teljes hatástalanságát idézheti elő.

A mai, modern felépítésű járművel belső kommunikációja már szinte kivétel nélkül digitális jelekkel történik, ráadásul ezekre nem létezik szabvány, ahogy a kábelezésre sem. Ennek okán minden beépítés más és más, így már a megfelelő bekötés is embert próbáló feladatot jelent a kellő rutin hiányában. Emellett az autóriasztó telepítésekor arra is figyelni kell, hogy a kiegészítő elemek mindegyike kifogástalanul ellássa feladatát, különös tekintettel a héjvédelemre. A legtöbbször az ultrahangos beltérvédelem is elengedhetetlen, hiszen hiába kerül beszerelésre nyitásérzékelő, ha a tolvaj az ablak betörésével jut be a járműbe.

A funkcionális részegységek körültekintő alkalmazása ugyanakkor csak félsiker az autóriasztó hatékony működése szempontjából. A szerelési folyamat során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a hatástalanítás minél nagyobb kihívást jelentsen a tolvaj számára. El kell rejteni a kábeleket és a központi egységet is, ez pedig egy komoly és hosszadalmas beavatkozás. Az autóriasztó telepítését ezért mindig profi szakemberre kell bízni.